♥ Sajnálom, hogy ennyit kellett várni az új részre. Igyekszem legközelebb hamarabb hozni...
Most is köszönöm szépen a Bétámnak♥ hogy segített tökéletesíteni a szöveget ♥ - A.
Puha érintést éreztem az arcomon. Elmosolyodtam és még jobban bele simultam a puha dologba.
- Annie… - mondta lágyan valaki… Justin. – Megérkeztünk.
Óvatosan kinyitottam a szemem és Justin mosolygó arcával találtam szembe magam. A felőlem levő ajtónál állt, ami nyitva volt. Felültem és éreztem, hogy a lábaim nagyon nem akarnak engedelmeskedni. Kinyújtottam őket, nagyon elgémberedtek. Ez sajnos örökletes nálunk, anya is ezzel szenvedett, sajnos ez miatt történt a baleset is. De talán, ha akkor nem hal meg, a rák viszi el. Nagymama is ebben halt meg. Anya emlékére könnyek szöktek a szemembe.
- Annie… mi a baj? – halkult el Justin hangja. – Nagyon elgondolkoztál. Miért sírsz…?
- Csak… - szipogtam. – Eszembe jutott anya… - sírtam el magam.
- Shh… - ölelt át Justin, ami nagyon jól esett. Óvatosan eltoltam magamtól, hogy ki tudjak szállni. Lábaimba fájdalmas bizsergés telepedett, ami nagyon nehezítette a talpon maradást, de azért tartottam magam. A kocsi mellett megálltam és a könnyeimet törölgettem, amik helyett újjak folytak végig az arcomon. Lábaim felmondták a szolgálatot, összecsuklottak és én a földön találtam magam. Justin riadtan rám nézett, éppen a csomagtartónál állt. Azonnal hozzám szaladt és leguggolt elém.
- Jól vagy? – nézett a szemeimbe és én elvesztem barna íriszében. Azokban a gyönyörű csoki barna szemekben.
- P-persze, csak a lábam… elgémberedett. – dadogtam, sírós hangon. – N-nem tudok ráállni.
- Gyere, segítek. – nyújtotta felém a kezét. – Scooter mesélte, hogy ez előfordulhat. – húzott fel. Lábaim erős fájdalommal éreztették, nem tetszésüket. Justin is észrevette, így egyszerűen ölébe kapott, és menyasszonyi stílusban elindult velem a ház felé. Átkaroltam a nyakát, és a házában gyönyörködtem. Egyszerűen elképesztően szép, az udvar tele volt virágokkal és zöldellő fákkal.
- Gyönyörű ez a ház. – néztem fel rá.
- Köszönöm. Reméltem, hogy tetszeni fog majd. – mosolygott. Kinyitotta az ajtót előttünk és beléptünk az előszobába. Ha az mondtam a ház külsejére, hogy gyönyörű, akkor a ház berendezése káprázatos. – Megjöttünk! – kiáltotta el magát Justin és lábával belökte az ajtót. Hangos trappolás és lépcsődobogás, majd Harry-t pillantottam meg a lépcső aljában, aki amint meglátott aggodalommal a szemében felénk sietett.
- Annie, jól vagy? Miért sírtál? Mi történt veled, nem tudsz járni? – halmozott el a kérdéseivel.
- Semmi baj, Harry. Csak begörcsölt a lábam. – néztem rá és kezdtem kényelmetlenül érezni magam Justin karjai közt. – Öhm… Justin most már le tehetsz. – néztem Justin-ra, aki bólintott és óvatosan lerakott. Arcom eltorzult a fájdalomtól, ami a lábamba nyilallt.
- Hé, jól vagy? – fogta meg a derekam Justin. – Gyere, segítek elmenni a kanapéig. – mondta. Elbicegtünk a kanapéig, majd leültetett rá és lábaimat is feltette a fekete bőrkanapéra. – Harry behoznád a cuccainkat? – nézett fel Harry-re, aki bólintott, és ki ment a nappaliból a kocsihoz.
- Mindjárt jobb lesz. – szóltam, Justin aggódó arcát látva. – Ne haragudj…
- Miért haragudnék? – húzta fel az egyik szemöldökét.
- Hogy ennyi bajt okozok… - halkult el a hangom.
- Ugyan, Annie, ez nem okoz gondot. – mosolygott rám kedvesen.
- Na, mi van házi kedvenc? Mi bajod megint? – sétált be a nappaliba Selena, egy rózsaszín csicsás has pólóban és fekete rövidnadrágban.
- Nem vagyok házi kedvenc! És semmi bajom. – mordultam rá. Leült a lábam mellé, szándékosan ráütve a kezében lévő magazinnal. Könnyek szöktek a szemembe a fájdalomra.
- Oh, csak nem fájt? Sajnálom. – tette kezét a mellkasára színpadiasan és egy gúnyos mosolyt villantott felém.
- Selena, elég legyen! – szólt rá Harry, aki időközben visszatért és csomagjainkat a nappaliba húzta, maga után.
- Na, itt a kis védelmező Harry Styles is. – húzta fintorra az orrát.
- Gyere Annie. – vett fel karjaiba Harry és elindult velem az emeletre. – Ne törődj vele. – mondta. – Csak idegesíteni akar.
- Elég jól megy neki. – sóhajtottam. Harry kinyitott egy ajtót, majd bevitt és óvatosan az ágyra rakott. A szoba szintén csodálatos volt, a falak bézs színűek, az ágyakon ehhez passzoló sötétebb ágynemű. A szobában két ágy volt, viszont egy gardrób, ami azt jelenti, hogy osztozunk rajta. – Ez ki szobája? – néztem Harry-re, aki a másik ágyra ült le.
- Arra gondoltam, hogy lehetne a miénk. Mármint ha te is…
- Akarom! – szakítottam félbe. – Semmi kedvem egyedül aludni… nem igazán vagyok jóban a sötétséggel, meg az egyedülléttel.
- Rendben. – mosolyodott el, amitől elő bukkantak bugyi nedvesítő gödröcskéi. – Akkor menjünk fel.
Bólintottam, majd megfogva a csomagjaimat felmentünk a szobába. Egyszerűen gyönyörű a szoba. A falak barna színt kaptak, míg a plafon fehéret. Erkélye is volt, ami egyenesen a tengerre nyílt.
Most is köszönöm szépen a Bétámnak♥ hogy segített tökéletesíteni a szöveget ♥ - A.
Puha érintést éreztem az arcomon. Elmosolyodtam és még jobban bele simultam a puha dologba.
- Annie… - mondta lágyan valaki… Justin. – Megérkeztünk.
Óvatosan kinyitottam a szemem és Justin mosolygó arcával találtam szembe magam. A felőlem levő ajtónál állt, ami nyitva volt. Felültem és éreztem, hogy a lábaim nagyon nem akarnak engedelmeskedni. Kinyújtottam őket, nagyon elgémberedtek. Ez sajnos örökletes nálunk, anya is ezzel szenvedett, sajnos ez miatt történt a baleset is. De talán, ha akkor nem hal meg, a rák viszi el. Nagymama is ebben halt meg. Anya emlékére könnyek szöktek a szemembe.
- Annie… mi a baj? – halkult el Justin hangja. – Nagyon elgondolkoztál. Miért sírsz…?
- Csak… - szipogtam. – Eszembe jutott anya… - sírtam el magam.
- Shh… - ölelt át Justin, ami nagyon jól esett. Óvatosan eltoltam magamtól, hogy ki tudjak szállni. Lábaimba fájdalmas bizsergés telepedett, ami nagyon nehezítette a talpon maradást, de azért tartottam magam. A kocsi mellett megálltam és a könnyeimet törölgettem, amik helyett újjak folytak végig az arcomon. Lábaim felmondták a szolgálatot, összecsuklottak és én a földön találtam magam. Justin riadtan rám nézett, éppen a csomagtartónál állt. Azonnal hozzám szaladt és leguggolt elém.
- Jól vagy? – nézett a szemeimbe és én elvesztem barna íriszében. Azokban a gyönyörű csoki barna szemekben.
- P-persze, csak a lábam… elgémberedett. – dadogtam, sírós hangon. – N-nem tudok ráállni.
- Gyere, segítek. – nyújtotta felém a kezét. – Scooter mesélte, hogy ez előfordulhat. – húzott fel. Lábaim erős fájdalommal éreztették, nem tetszésüket. Justin is észrevette, így egyszerűen ölébe kapott, és menyasszonyi stílusban elindult velem a ház felé. Átkaroltam a nyakát, és a házában gyönyörködtem. Egyszerűen elképesztően szép, az udvar tele volt virágokkal és zöldellő fákkal.
- Gyönyörű ez a ház. – néztem fel rá.
- Köszönöm. Reméltem, hogy tetszeni fog majd. – mosolygott. Kinyitotta az ajtót előttünk és beléptünk az előszobába. Ha az mondtam a ház külsejére, hogy gyönyörű, akkor a ház berendezése káprázatos. – Megjöttünk! – kiáltotta el magát Justin és lábával belökte az ajtót. Hangos trappolás és lépcsődobogás, majd Harry-t pillantottam meg a lépcső aljában, aki amint meglátott aggodalommal a szemében felénk sietett.
- Annie, jól vagy? Miért sírtál? Mi történt veled, nem tudsz járni? – halmozott el a kérdéseivel.
- Semmi baj, Harry. Csak begörcsölt a lábam. – néztem rá és kezdtem kényelmetlenül érezni magam Justin karjai közt. – Öhm… Justin most már le tehetsz. – néztem Justin-ra, aki bólintott és óvatosan lerakott. Arcom eltorzult a fájdalomtól, ami a lábamba nyilallt.
- Hé, jól vagy? – fogta meg a derekam Justin. – Gyere, segítek elmenni a kanapéig. – mondta. Elbicegtünk a kanapéig, majd leültetett rá és lábaimat is feltette a fekete bőrkanapéra. – Harry behoznád a cuccainkat? – nézett fel Harry-re, aki bólintott, és ki ment a nappaliból a kocsihoz.
- Mindjárt jobb lesz. – szóltam, Justin aggódó arcát látva. – Ne haragudj…
- Miért haragudnék? – húzta fel az egyik szemöldökét.
- Hogy ennyi bajt okozok… - halkult el a hangom.
- Ugyan, Annie, ez nem okoz gondot. – mosolygott rám kedvesen.
- Na, mi van házi kedvenc? Mi bajod megint? – sétált be a nappaliba Selena, egy rózsaszín csicsás has pólóban és fekete rövidnadrágban.
- Nem vagyok házi kedvenc! És semmi bajom. – mordultam rá. Leült a lábam mellé, szándékosan ráütve a kezében lévő magazinnal. Könnyek szöktek a szemembe a fájdalomra.
- Oh, csak nem fájt? Sajnálom. – tette kezét a mellkasára színpadiasan és egy gúnyos mosolyt villantott felém.
- Selena, elég legyen! – szólt rá Harry, aki időközben visszatért és csomagjainkat a nappaliba húzta, maga után.
- Na, itt a kis védelmező Harry Styles is. – húzta fintorra az orrát.
- Gyere Annie. – vett fel karjaiba Harry és elindult velem az emeletre. – Ne törődj vele. – mondta. – Csak idegesíteni akar.
- Elég jól megy neki. – sóhajtottam. Harry kinyitott egy ajtót, majd bevitt és óvatosan az ágyra rakott. A szoba szintén csodálatos volt, a falak bézs színűek, az ágyakon ehhez passzoló sötétebb ágynemű. A szobában két ágy volt, viszont egy gardrób, ami azt jelenti, hogy osztozunk rajta. – Ez ki szobája? – néztem Harry-re, aki a másik ágyra ült le.
- Arra gondoltam, hogy lehetne a miénk. Mármint ha te is…
- Akarom! – szakítottam félbe. – Semmi kedvem egyedül aludni… nem igazán vagyok jóban a sötétséggel, meg az egyedülléttel.
- Rendben. – mosolyodott el, amitől elő bukkantak bugyi nedvesítő gödröcskéi. – Akkor menjünk fel.
Bólintottam, majd megfogva a csomagjaimat felmentünk a szobába. Egyszerűen gyönyörű a szoba. A falak barna színt kaptak, míg a plafon fehéret. Erkélye is volt, ami egyenesen a tengerre nyílt.
- Ez gyönyörű – ámuldoztam. – Az enyém az erkély felőli ágy! – jelentettem ki és rögtön lehuppantam rá. Enyhén ruganyos, de ettől eltekintve nagyon kényelmesnek tűnik.
- Nekem is nagyon tetszik. Bieber-nek van stílusa. – helyesel Harry és ő is leül a másik ágyra. – Bár eléggé nagy bunkó néha.
- Van valami balhé köztetek? – kérdeztem óvatosan.
- Nem, csak néha kiakaszt mindenkit... Gyere menjünk kajálni.
- Nem vagyok éhes, de te menj nyugodtan. – mosolyogtam rá, ő pedig bólintott, majd ki sétált az ajtón. Igazából rohadtul éhes vagyok, de fogyózom. Szörnyű emlékeim vannak az ilyen dolgokról… például ez itt:
’’ Apa, én és Justin úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a tenger partra. Itt még Justinnal jóban voltunk, olyan volt nekem, mint egy legjobb fiú barát. Rengeteget hülyültünk és ezzel néha apát is ki tudtuk akasztani. Apa félóra könyörgés után tudott rá venni. Igazából nem mondott semmi nyomós érvet, csak már nagyon untam a könyörgését. Így hát elindultunk hármasban. Édes hármas. Haha. Ruhám alá vettem a fürdőruhát, majd lementem a nappaliba, hamar el is indultunk. A kocsiban jó volt a hangulat, Justin énekelt és néhány résznél én oda énekeltem. Mindenki szerint jó hangom van és hogy megélnék belőle, talán még sztár is lehetnék, de én mindig csak annyit mondtam, hogy ez csak egy hobbi semmi több. Justinnal dúdoltam a dalt, ami a rádióból szólt. Épp az utolsó hangokat énekeltük ki, amikor a kocsi lelassult, ugyanis megérkeztünk.
- Végszóra. – nevette el magát apa.
- Gyönyörű a hangod Annie. – mosolygott Justin, majd kiszállt a kocsiból. Követtem példáját és én is ki szerencsétlenkedtem magam. – ígérd meg, hogy egyszer elénekelsz velem egy dalt! – jött oda hozzám.
- De hisz az előbb is énekeltem veled. – nevettem, míg elindulunk a stand felé.
- De nem így. – vetette át a karját a vállamon. – Hanem egy saját dalt. Ígérd meg, hogy egyszer írunk ketten egy dalt!
- Rendben, megígérem. – mosolyodtam el.
- Köszönöm. – adott egy puszit az arcomra. Lesétáltunk a nyugágyakhoz, majd kiválasztottunk hármat belőlük. Letelepedtem az egyikre. Justin nyomban az enyém mellé húzta sajátját. Elmosolyodtam cselekedetén, majd hosszan dőltem az ágyon.
- Nem megyünk be a vízbe? – kérdezte Justin.
- Még csak most jöttünk Justin. – toltam fel a napszemüvegem a fejemre. – Van időnk rá.
- Ne már Anne, kérlek, gyere! – állt fel az ágyáról Justin, majd megfogta a kezem és felhúzott. – Gyerünk már! – vetette be a boci szemeket.
- Ahhj, megőrjítesz Justin! – sóhajtottam. – Rendben, menjünk. – Azzal levetettem a lenge ruhámat, felfedve a bikinimet. Justin is lekapta pólóját, majd megfogva a kezem, összekulcsolta ujjainkat.
- Gyönyörű vagy. – suttogta, hogy csak én halljam.
- Nem lesz gond ebből? – néztem a kezünkre.
- Ugyan már! Nyugodtan higyjék csak azt, hogy a barátnőm vagy, úgy is az leszel.
- Ez se mostanában fog megtörténni. – jegyeztem meg.
- De most miért? Álompár lennénk. – kacsintott rám.
- Selena biztos levadászna engem. Tudod, hogy utál engem.
- A nevemet hallottam. Egy finnyás idekesítő hang gazdáját pillantottam meg mögöttünk. Megfordultunk, még mindig kézen fogva, és ezt Selena is észrevette, szemei szinte villámokat szórtak.
- Hello, Selena. – köszönt Justin.
- Szia, Édes. – mosolygott rá a mellettem álló fiúra. – Hali, Tehénke. – röhögte el magát, míg a barátnői is vihogni kezdtek.
- Selena ne hívd így őt. Nem tehén! Igen is jó az alakja! – védett meg Justin, ami nagyon jól esett.
- Ugyan már, Justin, nagyobb a hasa, mint a melle. – nevetett tovább Selena, barátnői kíséretében. Nekem nem kellett több, szemeimbe könnyek gyűltek és elengedve Justin kezét, lábaimat szedve vissza mentem a nyugágyakhoz. Felvettem a szemüvegem és visszavéve a ruhám, elfeküdtem az ágyon, a könnyeimmel küszködve.’’
Az emléktől ismét könnyek szöktek a szemembe. Bebújtam a paplan alá és halkan sírdogálni kezdtem… Nem tudom mennyit sírhattam, de csipkerózsás álomba merültem …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése